AURAHARMONIZÁLÁS

Az auraharmonizálásról

Abban az esetben, ha Tamás indokoltnak látja egy azonnali beavatkozás szükségességét, illetve gyorsabb és hatékonyabb eredmény érhető el azonnali auraharmonizálással, akkor már a konzultáció alkalmával elvégzi az aura harmonizálását.

Fontos tudni, hogy nem létezik két, tökéletesen egyforma eset. Ez a tény már önmagában kizárja a harmonizálás sablonszerűségét; a kliens aurájának harmonizálása kizárólag személyre szabottan, a problémájához mérten, auratikus sajátosságainak megfelelően egyedi, módon történik. Az auraharmonizálások száma a kívánt hatás eléréséhez leginkább a klienstől függ. Az esetek túlnyomó többségében, a második beavatkozást követően általában már a kliens is képes meghatározni saját állapotváltozásának mértékét. Következésképpen a kezdetekkor nem prognosztizálható pontosan a szükséges auraharmonizálások száma, hiszen az állapot bárminemű változása, javulása saját folyamatában határozza meg a még esetlegesen szükséges alkalmak számát. Általánosságban azonban elmondható, hogy a heti rendszerességű auraharmonizálás nagyjából 12 alkalommal szükséges a kívánt eredmény eléréséhez.

Érdekes módon több kliens számolt be arról, hogy míg a kezelt probléma pozitív változásnak indult, emellett más, az alapproblémával semmilyen összefüggésben nem álló panaszuk is szűnni kezdett, mely az előzetes konzultáció és a harmonizálási tematika meghatározásakor nem került említésre a páciens által.

Lehetséges továbbá a pusztán csak kíváncsiság által vezérelt érdeklődő számára olyan előzetesen kidolgozott harmonizálási metódusok alkalmazása is, melyek az aura általános értelmében vett deficitjeit, hiányosságait vagy egyéb zavarait harmonizálják. Munkahelyi stressz, a szürke hétköznapok okozta fáradtság: sokan zárják magukban mélyre, és konzerválják ezeket az érzéseket, noha több hivatalos és reprezentatív kutatási eredmény is azt igazolja, hogy a stressz okozta kimerültségek hosszabb távon olyan kardinális gondokhoz vezetnek az életvitelben, melyek idővel kritikus nehézségekkel járó életszakaszokat teremtenek.

Elsődlegesen az auraharmonizálások adta lényeglátás, a szemléletmód változása eredményez egy módosulást az emberben - Tamás véleménye szerint nem létezik megbetegíthető lélek, csupán irreális, nyomasztó hiedelmekkel és emlékekkel mérgezett tudat. Talán említeni sem szükséges, hogy egy kóros tudatállapot milyen mértékben képes komoly hátrányokhoz vezetni az élet bármely területén, és milyen destruktív hatást gyakorolhat az általános egészségi állapotra egyaránt.

"Az életút nagyon ritkán változtatható, avagy igazítható az emberhez. A mai világban, ha valaki egy válságosabb helyzetben álló cégnél dolgozik, nem engedheti meg magának, hogy lebetegedjen, vagy mentálisan kimerüljön a munkája miatt. Ha az életet könnyebbé nem is lehet tenni a lehetőségeink korlátjaiból fakadóan, az embert fel lehet vértezni, sőt, saját maga is képes immunissá válni az élet okozta nehézségekkel szemben."

Az auraharmonizálás során Tamás olyan energiákkal dolgozik, amelyek magasabb frekvenciájúak, mint az egyén aurájában lévő energiák, ez pedig jótékony hatású a személy aurájára. Alapvetés ugyanis az aura harmonizálásában, hogy a magasabb frekvenciatartomány minden esetben növeli az alacsonyabb aurarész rezgését. Ezt az alapelvet szem előtt tartva zajlanak a harmonizálások, biztosítva ezzel a kívánt hatás elérését.

"Tulajdonképpen az aura esszencialitása olyan energiákból, olyan frekvenciájú, tehát más rezonanciális térben funkcionáló elemekből áll, amelyeket mi magunk kizárólag hosszas, állandóan változó körülmények között történő gyakorlással vagyunk csak képesek érzékelni."

Ezért alkotta meg az aura harmonizálásában Tamás azt a módozatot, azokat a lehetőségeket és megoldásokat, melyeknek köszönhetően megnyílik az érdeklődő előtt a lehetőség az ilyen, és ehhez hasonló ezoterikus, illetve gyógyulási vágyainak megélésére, megvalósítására.