PREVENCIÓ ÉS REHABILITÁCIÓ

A betegségek kialakulásának megelőzése, a szűnni nem akaró panaszok utókezelése

Szinte sosem lehet kellő nyomatékkal hangsúlyozni a betegségek esetében a prevenció, tehát a megelőzés, azon túlmenően pedig egy már zajló, vagy lezajlott betegség rehabilitációját – azaz a megfelelő gyógymód megválasztását, és a lehetőségekhez mérten gyors felépülés támogatásának fontosságát.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a két alternatíva kettéválasztható volna, ennél hangsúlyosabb azonban, hogy ezek nehezen különíthetők el egymástól, mivel egy kóros állapot megelőzése és egy rehabilitációs folyamat valójában egymással igen szoros kapcsolódást mutat, méghozzá bennünk.

A prevenció, mint megelőző törekvés révén meglehetősen széleskörű és precíz lehetőségeket kínál az egyén számára az egészségügyi problémák kialakulásának elkerülése terén, a betegségek kezelésének pedig szinte egy szükségszerű velejárója. A megelőzés mindamellett, hogy a lehető legtöbb kockázati tényező korlátozását, minimalizálását jelenti, egyúttal az ember lényében, személyiségében történő radikális változással is jár. Nevezhetjük ezt kissé közhelyesen egy szemléletmódbeli, bizonyos értelemben vett életviteli változtatásnak, de ha igazán pontosan szeretnénk mindezt meghatározni, akkor leginkább a legbelső lényünkből fakadó erőforrásoknak egy szokványosnak egyáltalán nem mondható, kvázi önmagunkban zajló felülvizsgálatát érthetjük a prevenció alatt. Minthogy a világban egyre csak szükségesebbé válik az általános értelemben vett változásra való igény, szinte minden ember kivétel nélkül azt érzi, hogy nem feltétlenül helyénvaló történések érik őt, és ennek megfelelően próbálja tudatosítani legfőképpen önmagában nem csak a változás, hanem a változtatás igényét. Hogy mikor is tudatosul pontosan ez az igény? Nem akkor, amikor már felismerjük azt, hogy kialakult egy bizonyos probléma, hanem amikor világossá válik számunkra, hogy az erőforrásaink a reményből és kitartás terén egyre fogytán vannak. Ennek hatására azt gondolom, hogy sokan hajlamosak átsikalni egy fontos szempont felett.

A probléma tényleges megjelenése már csupán a végeredménye a bennünk végbemenő folyamatoknak. A jelenség így tehát rendelkezik egy kezdeti-, és egy végponttal, amelyek között a probléma teljes meglényegülése történik. Egy progresszív folyamat indul el bennünk, melynek végeredményeként lelki és testi problémák sokaságáról tehetünk említést.

A progresszív "betegség-folyamat" lényeges faktor, hiszen arról biztosít bennünket, hogy testünk reagál az azt érő hatásokra, amely ugyanakkor immunitásunk folyamatos fejlődését, erősödését is jelenti, de az ember számára (értelemszerűen) sosem lehet pozitív kontextusban előremutató, ha egy, a testet érintő kór aktuálissá válik. Hogyan is lehetne pozitív ez a jelenség? Sokkal inkább demoralizáló hatással bír számunkra, ha bármilyen betegség vagy éppen baleset áldozatává válunk.

Ezt megelőzendő, létezik egy előre megtervezett „betegségmodul” az emberben, amely által napokkal, vagy akár hetekkel előre lehet prognosztizálható egy megbetegedés vagy baleset még jellegében is - mint ahogyan álmainkban a koszos víztenger a családon belüli betegséget szimbolizálja, valósidőben az aura is képes jeleket leadni.

Érzelmeink, indulataink, vágyaink, a belőlünk sugárzó, belőlünk fakadó rezonancia ugyanis már jóval a bekövetkező esemény (az egészségügyi állapotban, illetve társas kapcsolatokban várhatóan végbemenő változások) előtt magukban hordozzák az esemény általunk csak feltételezhető kockázatait. Voltaképpen kijelenthetjük, hogy a testünkből áramló "jelek" árulkodnak a velünk megtörténő jövőbeli eseményekről, változásokról a fentebb említett vonatkozásokban.

Első olvasatra talán mindez túlzásnak tűnhet mindez, ám közel sem újkeletű információkról van szó, melyek mögött valós tudományos háttér is áll.

A tudomány sokat ígérő fejlesztéseinek köszönhetően már képessé vált annak kutatására, hogy a testünkben megtalálható sejtjeink egy-két másodperccel hamarabb reagálnak a jövőben bekövetkező hatásokra, mint ahogyan azok az általunk érzékelt valóságban észlelhetően megtörténnek; ezt a jelenséget nevezzük sejtszintű reflexnek. Vázoljunk fel egy egyszerű, tudományosan is dokumentált példát: ha valaki figyelmetlen, és megsérti az ujját egy késsel, már a vágás pillanata előtt a sejtek már módosulni kezdtek, és különböző anyagok termelésére késztették a környező szöveteket. Végül, mire a fájdalomérzet az emberben tudatosult, tulajdonképpen a sérülés során lezajló sejtszintű folyamatok már több másodperccel a baleset tényleges bekövetkezte előtt lezajlottak. Tipikus példa, hogy valahol mintha éreznénk a majdani sérülés helyén, hogy meg fogjuk vágni az ujjunkat (a legtöbbünkkel bizonyosan történt már hasonló), és esetleg nem érdemes végrehajtani a kritikus mozdulatot a késsel, ám mégis megtesszük, és valóban bekövetkezik a probléma.

Bizonyára ezt követően az ismert forgatókönyv szerint mérgesek vagy zavartak leszünk a borzalmas fájdalomérzet mellett.

Képzeljük el, hogy az az érzelmi állapot, amelybe akkor kerültünk, mikor megvágtuk az ujjunkat, már azelőtt sugárzott a testünkből, hogy a baleset megtörtént volna. Hogy jobban megérthessük a jelenséget, vizualizáljunk magunkban fel egy eseményteret, amely az adott napunkat fogja át, annak a létező összes cselekményét, eseményét tartalmazza - mindezek egy idősíkhoz mérten következnek be az adott nap folyamán.

Ha az idősíktól elvonatkoztatunk, és kizárólag erre az eseménytérre hagyatkozunk, gyakorlatilag minden és bármikor, tematika vagy bárminemű sorrendiség nélkül bekövetkezhet. Így hordozzuk a saját eseményterünkben annak a lehetőségét, hogy (példának okáért) kora reggel, a munkahelyünkre sietve egyszerűen elbotlunk, vagy azt, hogy az ebédünk alkalmával elfogyasztott rizst félrenyeljük; így éppen akár még azt is, hogy a vacsora készítése közben megvágjuk az ujjunkat.

Az imént említett formában egy megbetegedés lehetősége (progresszió, szövődmény, kiújulás, a teljesség igénye nélkül), sőt, mi több, akár a párkapcsolatunkban rejlő egyéb események lehetséges kezdete is kimutatható a körülöttünk lévő, belőlünk fakadó rezgésekből. Pontosabban azok összességéből, ismertebb nevén: az auránkból.

Az aura ugyanis képes egy valóban autentikus képességekkel rendelkező látó által felfedni az ilyen jellegű jövőt. Az autentikusság fokozottan hangsúlyos ennek a képességnek a vonatkozásában.

Felmerülhet tehát a kérdés, hogy mikor érdemes a megelőzéssel foglalkozni, minthogy a prevenció egy már jóval korábban feltételezett probléma lehetséges bekövetkezését hivatott kiküszöbölni. Bizonyos értelemben tehát egy hajszálpontosan diagnosztizált, de az emberi viselkedés esetét tekintve, a testében nem létező problémától kialakulásától, megjelenésétől védő óvintézkedés fogalmazódik meg az ember fejében, mindazonáltal koncentrál, összpontosít a problémára. Egészséges étrend, egészséges életmód, stressz nélküli élet, megvonás; mindez addig a pillanatig önsanyargató jellegű cselekménysor, rá nem döbbenünk, hogy a probléma tulajdonképpen nem fizikális, sokkal inkább mentális jellegű.

Ezalatt azt kell érteni, hogy az imént említett formában ha megtörténik a kockázati tényezők redukálása, még nem feltétlenül tett az ember teljes körű intézkedéseket a probléma gyökereinek kiölésére. Ezek jelentenék ugyanis a köztudat számára a legkönnyebb prevenciót, hiszen minden ember, egy bizonyos probléma megjelenésének esetén a fentebb említett eszközökhöz nyúl - csak rendszerint már későn. Holott a testünk jelzi, hogy baj van, és valamit tennünk kell.

Mikor egy probléma ténylegesen megnyilvánul, már egészen más szemléletmód alapján kell gondolkoznunk: nem szabad időt pocsékolnunk a prevenciós szintek hosszabb időt igénylő fokozataira, ekkor marad a rehabilitáció útján komponált intézkedések sora, azaz maga a problémakezelés.

Az általam nyújtott lehetőségek arra hivatottak hatást gyakorolni, hogy a testi, lelki problémák orvosi és egyéb irányvonalon zajló kezelése mellett megtörténjen egy energetikai, finom-mágneses rezonanciájú támogatása is a gyógyulásnak. Ez a lehetőség a szükséges orvosi kezelés mellett kiegészítő jellegű, amely igény szerint jelentősen felgyorsíthatja a problémák megszüntetésének hosszas időtartamát. A transzcendens prevenció gyakorlása segítheti az embert abban, hogy saját létezésének minden létező dimenziójában egy relatív, azaz viszonylagos harmónia alakulhasson ki.

Hiszen a teljes harmónia létrejöttével egyidejűleg minden élettani dinamizmus megállna, és egy egykedvű hangulati állapot következne be - a valóságban ezzel ellentétben minden esetben szükségünk van némi erőviszályra, hogy az ezekből fakadó megoldandó problémák, akár konfliktusok életünk bármely területén új életciklusokat, folyamatokat idézhessenek elő bennünk, rajtunk keresztül pedig a Világban.