Prudenciális létszemlélet
Az a kérdés, hogy egy betegség lehet-e lelki avagy mentális eredetű, voltaképp a múlt században már eldőlt. Csupán a köztudat használja a megkülönböztető fogalmakat és vallja azokat az elveket, amelyek szerint élesen elkülönül a test a lélektől. Hasonló tévhit szerint az emberi elme sem különösebben befolyásolja a testünkben zajló folyamatokat.
Számos neves kutató pszichológus, agy- illetve tudatkutató szakember rögzített korábban olyan tanulmányokat, amelyek az emberi létezés felfedezésével hozhatók kapcsolatba, ily módon megszületett a kvantumfizika. A kvantumfizikára jellemző egy önszerveződő és önmeghaladó lételmélet, amely a különböző, emberrel kapcsolatos folyamatok magyarázatában saját magára (kvantumfizikára) visszautaló kérdéseket fedez fel. A kvantumfizika a tudomány szó hagyományos értelmezésének a legkevésbé sem hódol be, nem véli analogikusnak az életet, mi több, logikus elvekkel alátámasztva messzemenően magyarázza az emberi létezés folyamatait. Ily formában a természet diktálta oksági kapcsolatokat határozza meg, melyekkel túlmutat az életről vélt és bevett hitrendszeren – tudományos magyarázattal törekszik megérteni az emberi létezés összetettségét, illetve hasonló alapossággal az ember feletti világ megismerésére törekszik.
Számos esetben írtam, és beszéltem előadásaimban az auráról, amely egyféle tükröződése az embernek – tehát elmondhatjuk, hogy az aura a test egy más dimenzióban megnyilvánuló jellemzője. A sejtjeinkben zajló folyamatok rendszerelvűségétől kezdve, a szerveink egybehangoltságán, azok biológiai periódusain keresztül, a testünk mindenféle jellemzőségéig bezárólag, behatóan lehet az aurában testünk folyamatait ellenőrizni.
Sok éve foglalkozom beteg emberek egészségügyi problémáival, a hozzám fáradó páciensek egészségi állapotának megtámogatásában auralátásomnak köszönhetően vagyok képes közreműködni. Képességeimet sok helyen vizsgálták a tudomány emberei, orvosok és egyéb szakemberek, akik végeredményként elkönyvelték, hogy az általam állított auralátási képesség valóban aktív és autentikus. Ennek hatására sok ember keresett fel, az idők folyamán rengeteg beteggel, sablonos betegségekkel találkoztam. Főként azok a bajba jutott betegek fáradnak el hozzám, akikről az orvostudomány már lemondott, ezért leginkább kritikus betegségekkel találtam szembe magamat az évek során, amely egészséget érintő romlások megfelelő aurakezeléssel javíthatók voltak.
Többször találkoztam olyan betegségekkel, amelyekre nem lehetett orvosi magyarázatot adni – bár a betegek tényszerűen szenvedtek a problémáktól, mégsem lehetett orvosi úton megsegíteni az illetők állapotát.
Az aurán keresztül lehetőség van az egészség visszaállítására! Tapasztaltam, alanya voltam a gyógyulásoknak, ennek ellenére mégis arra a konklúzióra jutottam, hogy a betegségek kialakulásának folyamatában nem minden esetben az aura a megromlott vezérlő egység, amelyet javítani, gyógyítani szükséges. Felmerül még az emberi elme ráhatása a testi folyamatokra, az ugyanis tapasztalataim szerint képes oly szinten demoralizálni az embert, hogy akár testi tünetek, betegségek, véget nem érő, gyűrűző problémaláncolatok alakulhatnak ki az ember testében. Ezek azok a bizonyos ok és nyom nélküli panaszok, testi diszfunkciók, amikre orvosi megközelítésből egyszerűen nincs magyarázat – végtelenül egyszerűen a probléma, csupán az emberi elme közvetítésében jelenség, a különböző diagnosztikai eljárások számára nem érzékelhető, nem kimutatható. A tudat efféle ráhatása az emberi szervezetre nem ismeretlen jelenség, hiszen mentálhigiéniás intézmények tucat számra várják a pszichés alapon megbetegedőket – számukra adják azokat a pszichostimuláns hatású készítményeket, amelyek képesek megfelelő mértékben megnyugtatni az emberi elmét. Logikusan nem lehet egy véglegesített állapot a különböző kemikáliák rendeltetésszerű alkalmazása, hisz millió érv szól ellenük: a hozzászokás lehetősége, a dekoncentráció, memóriazavar stb.
Orvosi értelemben ezen a szinten egyéb terápiás beszélgetések keretében kimerül a tudat ily módon történő ellátása – egyszerűen az orvostudomány nem jutott el arra a szintre, hogy képes legyen az emberi elmét behatóan átvizsgálni. Holott a problémák nagyon nagy hányadát a mentális jellegű defektusok teszik ki, a legtöbb esetben a megjelenő probléma, betegség hátterében az emberi tudat azonosítható. Képes a tudat egy bizonyos állapotban ragadni – főként olyan komfortállapotokban, amelyek a legkevesebb mentális-, gondolati síkú energiafelhasználást mutatják.
A tudat ebben az esetben vetíti a testre a depresszió különböző lenyomatait. A rohanó világban az ember észre sem veszi, hogy éppen kialakulófélben van a fejében a káosz, a kaotikus létszemlélet pedig előbb-utóbb mentális összeomláshoz vezet – a halmozódó és megoldásra váró problémák eltelítik a tudatot. Az embert időről időre magával rántja ez a folyamat, amely kis volumene esetén abszolút nem kockázatos, azonban ennek erősödése, gyakoribbá válása esetén kalkulálnunk szükséges a tudatunk kimerültségéből fakadó „idegkimerültséggel” – ilyen állapotban problémát megoldani (energiát felhasználni) nem túlzottan tanácsos, már amennyiben a cél az, hogy egészséges éber gondolkodású maradjon az ember.
A mentális probléma (idegkimerülés, agyi kimerülés) jelenléte esetén szükség van a legoptimálisabb megoldás mihamarabbi megtalálására, ebben sok segítség áll rendelkezésre. Bölcsebb talán megelőzni az ilyen mértékű kimerülést. Elkerülendő a különböző következményeket szükségessé válik egy adhokrata szemléletmód megválasztása, amely valódi elhatározás rendkívül megoldáscentrikussá teheti az alanyt, továbbá preventív megoldást is jelent egyben – az ember duplán nyer.
Megfelelő körültekintéssel és mérlegeléssel megválaszthatja az ember, hogy mely hétköznapi ingernek ad teret az életében. Egyféle óvatossággal megelőzhető sokféle gond kialakulása, megfelelő objektivitással pedig képes lesz az ember észrevenni az életében fennálló problematikus szakaszokat, és arra a legodaillőbb csereértékű változásokat hozhatja. Ugyanis nem maradhat üresen az ember számára megszokottá vált cselekmény helye a fejében. Ennek magyarázata egyféle raktárral jellemezhető. Minden esemény, amely az életünkbe férkőzik, és kiteszi annak valamekkora hányadát, a mértékének megfelelő arányú, a fejünkben lévő kis polcra kerül. Az eseményt tudatosan helyezzük el a koponyánkban a memóriánk segítségével, azonban ha nagytakarításba kezdünk a fejünkben lévő kis raktárban, fontos ügyelni arra, hogy a tudat önmagát tekintve statikus, és ragaszkodik a felhalmozott anyagokhoz. Mihelyt megfosztva érzi az emberi elme magát bármilyen birtok-, avagy használati viszonytól (kétféle tudatot azonosítok: birtokolni akaró, egy helyben toporgót, illetve a használni vágyó, szárnyaló tudattípusokat különítem el), a tudat gyászreakciót indít, amivel együtt jár a szakítás pillanata. Az a perc, amikor az ember ráébred bizonyos aránytalanságokra saját magát, az életét illetően.
Tapasztalatok alapján két továbbhaladási lehetősége van a tudatnak:
Ráébred, hogy amit őriz, az teher (az emlék érzelmi súlya) – ennek megfelelően felszámolja a függőségeit az érintett tényezővel/alannyal szemben.
A veszteségélmény, a megfosztottság érzése elviselhetetlenné válik – a tudat önmagát atomizálni kezdi, megbénítja az embert. Legfőképp a környezetből származó nyomós ráhatással téríthető vissza eredeti egységes állapotába.
Bármely esetről is legyen szó, a fejünkben zajló eseményeket mi irányítjuk – ezt nevezzük tudatosságnak. Jelen írásommal arra hívom fel a figyelmét a kedves olvasónak, hogy bármilyen szinten is ereszkedett alá a szellemiség, minden esetben van egy megoldást jelentő kiút a mentális gödörből. Az idő sajnos a mentális sebeket nem gyógyítja, csupán port szór rájuk, tovább nehezíti az ember életét, s minden egyes kihívás, újabb és újabb energiafelhasználáshoz vezet. A még rendelkezésre álló lelki és mentális erőt úgy javaslom az érintett számára pozicionálni, hogy elég legyen visszatalálni elhagyott önmagához – vagy egyedül, vagy megfelelő tapasztalattal rendelkező szakember bevonásával!