A tudás őrzői
A legősibb tradíciók is hangsúlyt fektettek a lelki, személyes fejlődésre – egy olyan önismereti gyakorlatra, amely saját magunk lényének megismeréséhez vezet. Közéjük tartoztak a buddhizmus (Észak-India), a gnoszticizmus, a szúfi mesterek (Bagdad), a manicheizmus (Irán) stb. példás lelki gyakorlatai is.
Az önismereti gyakorlatot követően tapasztaljuk meg potencialitásainkat, érzékeljük, hogy az életünkben milyen tényezőkkel vagyunk kompatibilisek, miben vagyunk igazán jók, illetve hogy mi is lehet az életfeladatunk. Egyet egyszersmind leszögezhetünk, minden ember uralkodni kíván önmagán és olykor másokon.
Egy tökéletes uralkodó modell felépítéséhez szükséges szót érteni a közönséggel, és az üzenetet megfelelő energiával, érzékkel és tudatossággal továbbítani a hallgatóságnak. A történelmi könyvekben olvasott hírhedt uralkodó királyok mondandóját voltaképp a királynék illesztették a nép ajkára. A női (feminin avagy vénuszi) energiák, amelyek az érzékenységet, a termékenységet, a mámort képesek felerősíteni más energiarendszerekben, a dominanciát, alapvetően az asszertivitást, a versenyszellemet erősítő férfi (maszkulin) energiába iktatva kerülnek a közönség tudatába. Kvázi olyan csomagolásban, amellyel a közönség nyelvezetére formálva, az emberek hitéletének gyenge pontjait felnagyítva, a prédikáló méltóság meggyőzi a közönséget az ő információjának vezető fontosságáról.
Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy először is atomizálják a már meglévő nézeteket, akár a hiedelmek megkérdőjelezésével, avagy az életfelfogás nevetségessé tételével porrá zúzzák a meggyőződéseket – ezzel előkészítenek, majd később megteremtenek az emberben egy érzelmi krízist, egy lelki válságot. A már berögzült hitvilág alól kirántják a táptalajt, és az emberben egy komor üresség alakul ki. Az így kialakult válságra meghozzák a gyógymódot, egy teljesen más szemléletet, amely a korábbitól eltérően, hatékonyabban szolgálja majd a lelki békesség megalapozottságát, egyben – különös módon – az embert megsegítő személyek terveit elősegítik. Ennek egy roppant kifinomult formája látható az ősegyiptomi történelemben.
A dogmatikus tanítások szerint, az ősi Egyiptomban Thot (a történelem mitológiai homályában bujdosó ősi Isten, egy „Égi Őrző”, akit a legtöbb ősi kultúrában misztériumtanításai révén ismertek) különféle misztériumiskolákat és ezekhez kapcsolódó papságokat hozott létre, amit más félistenségek segítségével a vallás elitjei, illetve az uralkodó alá „szentelt”. A misztériumiskolákból kikerülő, a tudatlanságukból „felébredt” papok a fáraó, illetve Egyiptom nemesi rétegei közé kerültek. Vagyis Thot a papokon keresztül orientálta egész Egyiptomot. Hatást tudott gyakorolni a vallásra, a kultúrára és az általa felfedezett misztériumokat is ilyen formában manipulálni volt képes.
A későbbi „felébredtek” a papok jóvoltából a nép sorai közül kerültek kiválasztásra. Az alanyok drasztikus szűrésen mentek keresztül. Például az esszénusok 33 kiválasztottat emeltek ki a jelentkezők közül, akik Héliopoliszban tanulhattak. A titkosabb esszénus termekben papiruszokon tárolták a tudást. Ugyanez jellemzi az egyiptomi misztériumiskolákat is: papíruszok, ősi tudás és kiválasztódás. Az esszénusok módszerein tehát elindulhatunk, rendkívüli egyezőségek kapcsán képesek lehetünk rálátni a kiválasztási folyamatra – megéri utána kutatni!
Mindehhez Thotnak nagyjából fél évezred volt szükséges. Ahhoz több mint ötszáz esztendő volt elég, hogy kiképezzen egy olyan komoly szellemiségű papságot, tehát egy kifinomult szellemi elitet, amely azután már segíteni tudta az uralkodását. A képzés alatt érteni lehet minden olyan emelt szellemiségű tanítást, amely az ember magasabb tudatnívón való megteremtéséhez vezethet – fontos hangsúlyozni, hogy ez inkább elméleti értelemben vett tudás, a gyakorlati megvalósítás képessége ebben az esetben hiányzik. Mágia, alkímia, filozófia és a tudati programozás. Amennyiben már az imént említettek valamelyikével is rendelkezne ma valaki, meggyőződésem, hogy már nem lenne képes azt a fajta tudást integrálni a mindennapjaiba, okafogyottá válna ezeknek a tudásoknak az értelme. Ebből következik, hogy ezek nem a mai kor emberére lettek „kódolva”, akkor és csakis ott nyitották fel a misztériumok máig ismeretlen szelencéit. Mind kulcsai egy-egy misztériumnak, és azt az elképzelést sem vetem el, hogy olyan titkokat őriznek, amelyeket a letűnt ősegyiptomi tradíció magával vitt a túlvilágra…
Thot a nép számára folyamatosan lehetőséget támasztott, megtanulhattak írni és olvasni, „imádkozni” – ami a mai értelmezésében inkább nevezhető meditációnak, avagy egy sajátos elmélyülésnek, mintsem valami fohásznak. Mindenesetre a jelentkezőkben meg- és később pedig felerősítették a saját magukba vetett hitüket. A szűrés voltaképpen ahhoz volt szükséges, hogy azonos életfelfogású, azonos hitvilágú „alanyokat” gyűjthessenek össze. Különböző csoportokat gyűjtöttek a templomoknak és piramisoknak megfelelően. A templomokról ugyanis úgy vélték, hogy azok kapcsolatban állnak bizonyos szellemi entitásokkal (félistenségekkel), csillagokkal (bolygókkal), a piramisok pedig kozmikus dimenziókkal.
Mi a legtöbb esetben energetikai dimenziókra spekulálunk, mint például az asztrális avagy mentális energiarendszerek. Azonban ma már tényként fogadhatjuk el azt a teóriát is, hogy az univerzumunk minimum 11 dimenzióból álló, és elképzelhető, hogy az egyiptomiak már akkoriban ismerhették az univerzumunk többrétűségét. Ennyit feltételeznek egyes fizikusok is. Többen közülük úgy vélik, hogy ez a sokféle dimenzió áthatja egymást, illetve egymással oksági kapcsolatban állnak – akárcsak az általunk mondott energiarendszerek, amelyek könnyedebben elképzelhetőek nem annyira „univerzálisak”.
Az egyiptomiak mindenesetre úgy írják le, hogy ezek az építmények befogói bizonyos velük kapcsolatban álló energiaforrások által kibocsájtott energiaáramlásoknak. Thot, ezeknek a különleges helyszíneknek az emberre mért euforikus hatását kihasználva, képes lett a tömeges manipulációra: a kommunikáció és az abba iktatott energia hatékonyságát felerősíti az, hogy a helyszíneken különböző erőterek hangolják az embereket. Annak hatására, hogy transzcendentális kapcsolat alakult ki a sugárzás befogóival, több százan ébredtek rá saját képességükre, amit a papok több-kevesebb sikerrel megtanítottak kontrollálni. Így a hirtelen jött tudás nem sodorta az őrület határára tulajdonosait, hanem megtanulhatták tudatosan hasznosítani az addig rejtett képességeiket, és együtt élni az akkor még isteninek titulálható paranormális adottságaikkal. Ez az egyszerű ember számára akkor és ma is az illető mértéktelen bálványozásához vezet. Így végeláthatatlanul terebélyesedett az egyiptomi mitológia arcképcsarnoka.
Magától értetődően a spirituális értelemben roppant fejlett személyek nem összehasonlítandók és nem is összekeverendők a félistenségekkel. Hirtelen jött hatalmuk kétségtelen, hogy isteni eredetű volt, de belőlük emberi dimenziók között „gyártottak” kisistenségeket, az életük eredendő célja nem ez volt. Egyiptomban a templomkomplexumokhoz és piramisnegyedekhez tartoztak a misztériumiskolák, amelyek egyben a kozmikus energiák befogói voltak. A templomokban valódi energiák működtek, amelyeken keresztül az év meghatározott periódusaiban, közvetlenül a természetfeletti erőket az emberivel közel sem azonos energiákat tudták a fejlődésük szolgálatába állítani a „beavatottak”.
Összességében az ember egy kozmikus misztérium, benne pedig megannyi személyes érték és képesség szunnyad. Ezek az evolúciós potencialitások voltaképp misztériumkulcsok, amelyek révén tematikusan nyithatjuk fel magunkban „reinkarnációs hagyatékainkat”. Minden esetben az a tapasztalat, hogy sokkal hatékonyabbá tehető az ember személyes élete, amennyiben saját önvalónkat és az általa nyert képességeinket felszínre segítjük, megnyilvánítjuk.
