Szorongás korszakában élünk
Napjainkban már szinte nem lehet olyan embert említeni, aki ne szenvedne hétköznapjai során valamilyen okból felerősödő szorongással, avagy épp annak előszelének tekinthető testi tünetekkel, úgyis, mint alvászavar, hangulati instabilitás, fáradtság illetve túlpörgetettség érzés, vegetatív idegrendszer zavarai – a teljesség igénye nélkül. Soha nem volt ilyen magas a nyilvántartásba vett antidepresszáns és nyugtató, altató szer fogyasztóinak száma az elmúlt 30 évben Magyarországon. A befejezett öngyilkosságok száma a ’80-as évektől számítva kezdett csökkenő tendenciát mutatni, amikor az antidepresszánsok hazánkban térhódításba kezdtek, azonban a folyamat 2007-ben megtorpant, és éves általánosságban legalább másfél ezer befejezett öngyilkosságot vesznek nyilvántartásba. Hova tovább, az antidepresszánsokat és kedély javítókat úgy szedik az emberek, mintha nem volna holnap – sokan 15-20, de adott esetben akár több évtizede is valamilyen szer hatása mellett képesek csak utcára lépni, így tudják tolerálni a közösséget, a világot. A több mint 10 éve látványos ez irányú fejlődés torpanásának okaként sok tényező szolgál, a legtöbbről mindannyian tudunk…
Bármilyen lépés is hiábavalónak tekinthető, ugyanis kitekintve a határon túlra, egyelőre a világtendencia azt mutatja, hogy a mentális zavaroktól szenvedők száma, napjainkban egyre csak emelkedik!
Kimondhatjuk… Egyszerűen megítélhetetlen, hogy időről-időre az emberben feltörekvő diszkomfort-érzés a világgal kapcsolatosan a depresszió hírnöke-e, avagy csupán egy jelzés az elme részéről, hogy az életünk adott periódusában a részünkről még tolerálható terheléseket meghaladják a ránk váró kihívások…
Bárhogyan is, az életünk lezajlása, a teljesítőképességeinkre minden esetben közönyös tekintettel van, körülöttünk minden, mindenkor pontosan ugyanabban az ütemben zajlik – az ember, mint a folyamatok alanya, ettől eltérő megéléseket könnyedén tapasztalhat. Mikor a teljesítménye az illetőnek hosszabb ideje állandó, ennek okán az illetőn kimerülés érzékelhető, az elme a környező folyamatokról alkotott fogalmi képét meghamisítja – ennek köszönhetően sokszor véljük úgy, hogy az események érthetetlen okból kedvezőtlenül lelassultak, vagy épp olyan irányt vettek, amelynek kimenetele nem azonos az elvárásainkkal. Bárhogyan is látjuk, mindenképp lassítunk és átgondoljuk az adott szituációban a lehetőségeinket (magyarán az elme utat nyit a lassításon keresztül a feltöltődésnek).
Ez a módszer hosszú ideig hatékonyan működött, azonban az idő múlásával megváltoznak folyamatok, az emberek, a szükséges cselekvések jellege és stratégiája is a korábbiakhoz képest különbé válik – nagyon érdekes változást kényszerít ki az emberekből az idő előrehaladása…
Méghozzá megfigyelhetjük azt is, hogy talán egyre kevésbé tekinthetők biztonsággal zajló folyamatoknak az általunk vállalt tevékenységeink abban az esetben, amikor abból az adott tevékenységből kis időre is ugyan, de kikerülünk. Sokszor visszatérve csak hibákat, mulasztásokat tapasztalunk, netán azt, hogy egyes helyzetek teljesen ellaposodnak – elveszítik korábbi temperamentumukat, produktivitásukat, effektivitásuk meglehetősen csökken.
Ugyanis mihelyt egy fentebb említett szusszanásnyi időre is, de kikerülünk a feladatkörünkből, az már sosem lesz olyan, mint előzőekben; meglehet, hogy kényszerpihenőt kívánt az elme, de sok folyamat mégis összekócolódik bennünk gondolati síkon – minek okán érik az embert hatások, amelyek az illetőt passzív állapotában is formázni képesek, az illető jellemét, magatartását, viszonyát dolgokkal kapcsolatosan megváltoztatják.
Folytatás a következő részben…
