Meglehetősen sokakat foglalkoztat a jövőkutatás. Egyesek komoly érdeklődést mutatnak az emberiség jövője iránt – teszik ezt úgy, hogy a saját lehetséges jövőjük felől már jóval korábban informálódtak. A többség azonban mégiscsak a személyes jövő feltárására tart igényt, felkeresi a legközelebbi jósnőt, és érdeklődésük ezen a ponton véglegesen ki is merül.
Ma már megszámlálhatatlan mennyiségű alternatíva áll rendelkezésre, hogy a jövőt bármi célból feltárhassuk. Bizonyos látók, médiumok és extraszenszek egyfajta intuitív „csatornát” használva, képesek a bekövetkező eseményeket akár jóval a megvalósulásuk előtt megjósolni. Tehetségükre a magyarázat, hogy a természetfeletti képességgel rendelkező személyek az időt sokkal „képlékenyebben” is képesek érzékelni, mint ahogyan egy átlagember az idő múlását megéli. Így a csodálnivaló adottságok birtokosai képesek olyan történéseket is érzékelni, amelyek az idő más síkjából, más dimenziójából (a múltból, illetve a jövőből) valók.
Analogikus világunkat nem csupán a materiális struktúrák alkotják. Számos szellemi struktúra is színesíti az életet – ezen szellemi alkotóelemek könnyedén beazonosíthatók a privát életünkben is. Érző és társas lények vagyunk, igényeljük az érzéseket, más emberek figyelmét. Ez egy olyan finomenergetikai kölcsönhatási mechanizmus, amely elsősorban két ember között vagy egy társaságban zajlik le, méghozzá tömény mennyiségű bioenergetikai törvényszerűség vezetésében.
Mindannyian voltunk szerelmesek. Jól tudjuk, hogy a rózsaszín köd számos reményt és késztetést, kreativitást és vágyat lobbant bennünk, amit később a párkapcsolat másik személyével közösen akarunk beteljesíteni. Lesarkítva ezt a jelenséget: születnek közös tervek, méghozzá olyan elképzelések, amelyek a jövő bizonyos periódusaiban (elméleti síkon) összekötik a két embert. Tehát determinálódik két személy egybefüggő élete, és számos kölcsönhatási reakciót bonyolítanak le – feszültség generálódik, aztán békülés következik (az idő előrehaladtával ezek mennyisége sokszorozódik) és a két fél megismeri egymás lelkületét.
Az ember összetétele nem csupán hús és vér. Hogy egy kapcsolat sikertörténetként legyen elkönyvelhető, olykor félre kell tennünk önérzetünket, önbecsülésünket, az egónkat – meg kell szabadulnunk minden egyes olyan tulajdonságunktól, amely csak megragasztana bennünket egy adott helyzetben, az előrehaladás lehetőségét elveszíthetnénk. Mihelyt sikerül levetnünk ezeket a nehezékeket, azt tapasztaljuk, hogy minden a maga idejében „jókor és jó helyen” történik. Ekkor kerülünk lényegében szinkronba a sorsunkkal, ekkor mondhatjuk el azt, hogy mindenféle gátló tényezőtől mentesen halad életünk szekere, a számára kijelölt úton.
Amennyiben sikerül lerakni a koloncot, érzékelni lehet, hogy minden a maga spontaneitásában a szemünk előtt válik tökéletessé. Ez annak tudható be, hogy a levetett hátráltató tulajdonságaink alapvetően elzárják az elménket, a kisugárzásunkat, illetve az érzéseinket a külvilágtól, aminek hatására rengeteg minket érintő jel, esemény, személy mellett haladhatunk el.
Egyszerűbben fogalmazva, a tulajdonságaink főként a hiedelmeinket azonosítják. A hiedelem nem más, mint a tudat korlátozottsága. Tudat alatt, tudat felett, öntudatban és öntudaton kívül is kialakulhat a korlátozott látásmód – ez pedig azt jelenti, hogy az élet számos szellemi struktúrája mellett – mit sem sejtve – haladhatunk el. Ez egy szubjektív jelenség, aminek a kimenetele az, hogy másként értelmezünk eseményeket, máshogyan éljük meg az élet megegyező eseményeit, és ezáltal minden egyes szegmense az életünknek változatos időpontokban következik be.
Képzeljük el úgy, hogy rendelkezik az ember egy privát eseménytérrel, amiben a születéstől számítva a halálozásig bezárólag az élet minden egyes eseménye megtalálható – csupán nem időrendi sorrendben. Időben az által válnak az események meghatározhatóvá, hogy 3D-ben kell megélnünk a mindennapjainkat (a háromdimenziós tér a mozgásnak ad teret, és az elmozdulás már alternatív egységek szerint, de mégis idő formájában mérhetővé válik). Amint becsukjuk a szemeinket, az időérzékünk elvész, és magunk maradunk az eseménytérben – a valódi jövőkutatás ezen a ponton kezdődik.
Ugyanis letisztult intellektussal, az időtől szabad lélekkel hatással vannak ránk a környezetünkben található ingerek. Épp ebben a pillanatban is milliárd atom végez harmonikus rezgőmozgást testünkben, körülöttünk pedig ionok, protonok és neutronok, fotonok keringenek.
Ezek a részecskék a világ kialakulásában is jelentős szerepet játszottak. A kezdetektől számítva minimum egy részecskepáros biztosan jelen van a földi életben. Annak mintájára az évmilliók alatt számos replika készülhetett a részecskékből, ami azt jelenti, hogy minden egyes részecske azonos tartalmi és külalaki tulajdonságokkal rendelkezik. Ennek következtében, ami információs módosulás megtörténik az egyik részecske szerkezetében, az rövid időn belül megnyilvánul a Föld más területein kavargó részecskék struktúrájában is. Ilyenformán a múlt eseményei megidézhetők bárkin keresztül, hiszen a részecskék az ember finomenergetikai testében (aura) megnyilvánulhatnak, hatásokat és emlékeket hozhatnak ki az emberből.
Számos egyetemen foglalkoztak a kétréses kísérlettel (a fény hullám, avagy részecske?). tovább folytatva az egykor elült kísérletet, arra a következtetésre is jutottak, hogy a részecske hamarabb tartalmazza az okot, mint az bekövetkezik, mint ahogyan annak következménye, tehát az okozat megvalósulna. Ez azt az egyet biztosan igazolja, hogy a részecske megelőzi az eseményt, és már az esemény bekövetkezése előtt tudja azt, hogy neki hogyan kell reagálnia az adott esemény megvalósulása közben. Ez két dolgot jelenthet: vagy önálló tudata (és akkor emlékezete is) van a részecskének, vagy pedig a részecske számára sem úgy értelmezett az idő, mint az ember esetében, és ezért a jövő történéseit is tartalmazza.
Minden formában a végeredmény az, hogy a jövő kitárulkozik, méghozzá milliónyi részecske közvetítésében. Csupán nem egy filmvásznon vagy az égbolton kell keresnünk a képet, hanem valahol legbelül, a szemhéjunk alatt!
Az aurán keresztül mindez a különböző részecskék által finomenergetikai úton nyilvánul meg, főként érzelmi alapon. Annak megtudakolására is van mód az aura olvasása közben, hogy egy bizonyos – hetekkel később megvalósuló – élethelyzet milyen érzelmi állapotba tereli majd az embert. Nevezhetjük ezt a sorsszerűségnek, mondhatjuk ezt a jövőnek – ilyen formán mód van az aurában feltárulkozó eseményekről és lehetőségekről „idő előtt” informálódni. A különbség a jóslás és az aurából történő jövőképelemzés között az, hogy az aurán keresztül nincs lehetőség holmi kártyalapokra, rúnakövekre és egyéb eszközökre hagyatkozni, még csak nem is szükséges. Az elemzés az ember auráján keresztül szinte mértani pontossággal azonosíthatja be a lehetséges jövőképeket, ennek köszönhetően a jövőben elkönyvelhetővé válik a siker, az eredmény, és a lehetőségek elérhetővé válnak.
